Aquarius
Minden művészi alkotás mögött egy ember áll. Erényeivel, gyarlóságaival, örömeivel, vívódásaival, magával cipelt múltjával, és álmodott jövőjével.
Aki alkot, csak annyiban különbözik embertársaitól, hogy ellenállhatatlan vágyat érez az önkifejezésre, arra, hogy jelet hagyjon, hogy valamiféle igazolást nyerjen embernyi léte. Az sem biztos, hogy ez csak a művészek, és alkotók privilégiuma, inkább általános emberi igény, s hogy miben valósul meg, annak számtalan feltétele van.
Én írok. Talán génjeimben is hoztam magammal az írás iránti késztetést – apám, nagyapám is bírt poétai hajlammal. Egyszer csak arra eszméltem, hogy én is írok…
Bíztatást akkor kaptam igazán, amikor fiatalon megalakítottuk régiónk irodalmi körét, a Kelet-et. Néhány éven át a műhely-munka révén, tehetséges, és jótollú barátok társaságában csiszolódott tollam hegye. Akkoriban megjelent néhány versem és prózám irodalmi folyóiratokban, helyi és országos lapokban, és természetesen a Kelet antológiáiban.
A "Kelet"-es években
Utána az életem úgy alakult, hogy háttérbe szorult az írás – de amikor nem írtam, akkor is írtam…lélekben.
A lehetőséget, és a visszatérést a számítógép, és az internet adta meg újra, írásaim nagy része a legutóbbi három év alatt született. Kedvező fogadtatása írásaimnak, a bíztatás szárnyat adott, és azóta próbálom bepótolni azt, amit úgysem lehet - kiírni magamból az elvesztegetett éveket.
De erről talán később…
Az oldalt azért hoztam létre, hogy ez legyen a szellemi otthonom. Jórészt fizikai is, mert egészségem megromlása, mozgás-képességem hiánya miatt időm nagy részét a számítógép előtt, és a neten töltöm. Itt, virtuális otthonomban szeretettel látok mindenkit, régi és új barátaimat, ismerőseimet, és mindazokat is, akik véletlenül tévednek erre. Ha szerény tehetségem nyújt valami élményt, ha továbbgondolásra késztet, nekem örömet okoz. Vannak itt állandó “lakótársaim” is, számuk valószínűleg gyarapodni fog. Ők azok, akik költészetük és emberségük révén közel kerültek hozzám, akikkel – talán nem véletlenül – összehozott a cyber-tér, akiknek írásaival ugyanolyan szívesen kínálom meg az errejárót, mint saját műveimmel. Azok az írások, ahol a címben nincs külön feltüntetve a szerző, vagy “aquarius” szerepel, azok az én írásaim. Alkotó-társaim nevét a mű címében tüntetem fel, és külön kategóriában. Szándékom – a net adta lehetőségekkel élve – nem csak olvasási élményt nyújtani, bár a legfontosabb tartalomnak továbbra is az írott szót tartom, de ahol élményfokozó hatása lehet egy-egy szép, és értékes zenének, képnek stb., ott élek a technikai lehetőségekkel. A továbbiakban beszéljenek az írások helyettem, helyettünk, s ha időt szánsz rá, és kedvet érzel, nézz szét, érezd jól magad – visszavárlak.
- aquarius-
Sokszor jövök,mert jó itt!
Húúúú – de szép voltál : )))
és húúú – de szép itt Nálad…
Mindhárom megjegyzésnek örülök!
Kedves Mickey ! ha tudnád ,én akkor is ismertem és nagyra értékeltem, sőt szerettem.
Üdvözlettel : Merleg / Kati./
A fürge gyík a nyár alá szaladt,
S gondhálókon fennakadt a dél.
Rád gondolok, s minden új napom
Mellédsímult augusztust remél.
Érzed?
Nyárszagú
Újra az este,
S elszabadulnak
A szénaszagú
Reménykoszorúk is.
Mert nyár elején
Még illatozó a bogáncs,
És úgy kíséri a hajnal
Az útrakelőt,
Mint jószagú lányok
A rejtegetett szeretőket.
Himbál a szél.
Kiszárad a lelkem.
Délután-dal
Halványfürtű fákkal,
Emberek ujtitkú újongással
Elsuhannak,
Gyorsan beszélnek.
Öregember
Az elkopott multra
Fejben pingál
Fáradó meséket.
Kiáltani kéne,
De félek!
Lehet még egyszer szép vagyon,
Mi verseimben szép vagyon.
Legyen érték, vagy vézna gyom,
Rímeimet most rád hagyom.
Nem írtam soha rendelésre,
Mégis vigyáztam meg-re, és-re
Verslábak közt a csöppnyi résre
Rászolgáltam a pihenésre!
Mikor szobámra roskad a fülledt délután,
s ablakot nyitok a reszkető melegre,
elnézek arra, ahol még talán
ott kószálsz gondolatban, elmerengve.
Hátam mögött már pakolászik a nyár,
még alig hogy vetett, és máris arat,
viszi a széna-illatú száraz reményt,
karikázó kedvet, szépszavú madarat.
Arany-torkúm, szép-szavúm, verdesőm!
Hiába mondanám, ne menj el a nyárral…
én nem ragyogok, nem melegítek,
nem tudok versenyre kelni a napsugárral.
Engem majd – ha itt ér – a tél szorít magához,
számat lilára harapja majd a dér,
s ha eltünnék az örök köd fátyolában,
ne fordulj vissza nyári arcomér’.
Lassan besötétít, requiemet ciripel az este,
rámcsukódik a nap, mint behúnyt ablakok…
Arany-torkúm, szép szavaidtól részegedve
temetem magam, de feléd álmodok…
felnézek rátok a földről:
napotok fényében
nyár fűrdik nesztelen,
lelketek szüntelen
vágyának harcát,
pőrére vetközött
télben sem
képes feledni
a szépséges szókban is
vergődő szerelem.
.
Csend van.
Keresztül szállt
Egy angyal a szobán,
Csak az ötven hertz
Perceg valahol,
A villanyóra
Szuvas dobozán.
Ilyenkor pattan
Halkan egy pohár,
Vagy a kiszáradt acetábulum.
Megszólal egy
Halvány csengetés
(Lágy szőnyegre hullt triangulum).
A csend
A szó
Az írás
Megmarad,
De minden napra jut
Egy zörrenés,
Hogy ne érezhesd többé
Jól magad.
„Hogy becsületesen élhessünk küzdenünk, tévednünk, verekednünk és hibáznunk kell, elkezdeni és abbahagyni, újra elkezdeni és újra abbahagyni, örökké harcolni és veszteni. Mert a nyugalom lelki aljasság.”
(Tolsztoj)